Amikor „A magyar katona” című művünk megírását elhatároztuk, Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek, hadtudományi műveihez írt előszava irányított és lelkesített bennünket. Azt írja ez a páratlan magyar katona, hogy „Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkeinek umbrái, az kik egyik világ szegletirül az másikra vitézséggel a magyaroknak, és egyik tengertűl a másikig sok száz esztendeig csináltak kard élivel békességes megtelepedést nekik, nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is. Igen szeretője vagyok az ő dicsőségeknek, hogy én elmulassam az ő intéseket, kiket nem csak nappalbéli elmélkedésemben juttatnak, de még étszakabeli elmémben is előmben tüntetnek, mondván: ne alugyál, ne keresd a gyönyörűséget; látod e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal nyertünk, oltalmaztunk és sok száz esztendeig megtartottunk: kövesd az mi nyomdokunkat, ne szánd fáradságot, ne szánd véredet, ne szánd életedet!”

Mi, e könyvnek katona-írói, végigböngésztük a magyarok vitézségétől tündöklő hadtörténelmünk dicső tetteit és azokon megbátorodtunk és munkánkat, hogy ismét Zrínyi szavaival éljünk, elsősorban is a „ti dicsőséges árnyékotoknak és tisztességgel temetett csontjaitoknak dedicáljuk!”

Képen látható állapotban Figyelem csak az első kötet van meg.